2.

Miközben a parkban sétálgattam, láttam az embereket, akik boldogan sétáltak. Padokon szerelmesek ültek. Csak néztem, és néztem őket. Mindig ugyanaz járt a fejemben. Én miért nem lehetek ilyen? Velem miért nem sétál a szerelmem? Akiért az életem is odaadnám? 18 éves vagyok, és még egy normális kapcsolatom nem volt. Soha nem voltam még szerelmes.

Akaratlanul és egy könny csordult ki a szememből.
Nem akartam sírni, ezért felálltam, és elindultam haza.  Egyedül lakom, ami nagyon jó. Imádok egyedül lenni, és csak gondolkozik, mindenről, ami csak eszembe jut. Imádom, hogy sosem ugráltatnak, hogy senki nem szól bele abba, hogy mit csinálok, mi esik éppen jól.
***
Mire hazaértem, már délután fél 3 volt. Gondoltam felhívom Amandát. Két csöngés után fel is vette.
-Szia Amanda. Merre vagy?-kérdeztem
-Szia. Öööö....a közeli boltban.
-Értem, nem tudnánk találkozni?
-Most nem jó. Anyukám küldött le-hatásszünet*- tejért,igen, tejért és sietnem is kell haza. Megyek. Majd hívlak. Szia-ezzel le is tette
Nagyon furcsa az utóbbi időben nekem ez a lány. Na de mindegy. Azt mondta, majd hív. Legyen így. Nem fogok az ő életében turkálni. Biztos valami gondja van, ami nem rám tartozik. Ha nem akarja elmondani, akkor tartsa is magában.
Lelépkedtem a konyhában , majd a hűtőhöz indultam. Vágyakozóan néztem a kék papiros jégkrém után.
Nem haboztam, mintha el akarnák venni tőlem az említett desszertet, kaptam ki a hűtőből.
***
A jégkrém elfogyasztása után, volt egy olyan érzésem, hogy sétálnom kellene.
Felkaptam az egyszerű conversem, a fekete csőnadrágom és a lila haspólóm, majd elindultam.

Olyan fél órája sétálhattam a városba, mikor ismerős kacajok csapták meg a fülem. Amanda hangát hallottam. Kétséges volt, hogy ő nevet a többiekkel, mert neki otthon kellene lennie.
Odaosontam a hang irányába, s hallgatózni kezdtem.
-Jobb velünk, mint Elisa-val? -kérdezte egy ismerős hang
-Hát...izgalmasabb-nevetett egy másik lány.
-Velünk sokkal jobb, hidd el- szólalt meg a harmadik személy.
-Abba biztos lehetsz-közölte a negyedik egyén.. A hangjukról felismertem őket.
Amanda, Nicol, Carrie és Mary.
-Ezt nem képzeltem volna rólad- szólaltam meg én is  ,miközben közelebb mentem hozzájuk.
Amanda szemében láttam a meglepődést s a megbánást.
-Elisa én megmagyarázom- próbálkozott
-Hagyd- tette Nicol elé a kezét- Hagyd az ilyeneket. Szóba sem kellene vele állnod.
-Nem képzeltem volna, hogy te magad is egy ilyen liba leszel. Undorodtál az ilyenektől, s miközben utáltad őket, te magad is ilyenné váltál. - ráztam meg a fejem. Arcomon megjelentek az első könnycseppek.
Amanda odasietett hozzám, majd megfogta a kezem.
-Ne érj hozzám- rántottam el a karom.
-Elisa én sajnálom. - kezdtek megjelenni az ő szemében is a könnycseppek.
-Utállak-ordítottam , majd elfutottam.
"Ami pedig a hamis barátokat illeti, akik segítettek, de feladták, akik segítettek, és elárultak, ők pusztán abban bűnösek, hogy nincs elég bátorság bennük ahhoz, hogy hegyeket mozgassanak."